2014. december 22., hétfő

25 éve történt

Aznap

Rend volt.‭ ‬Műhelyünkben a délelőtti váltás huszonkettedikén is átöltözött,‭ ‬a gépsorokat azonban már nem indították el‭ ‬a termelési vonalakon.‭ ‬Valami volt már a levegőben,‭ ‬de még alapos bizonytalansággal ötvözve. A munkások kiscsoportokba verődve várták,‭ ‬hogy mi lesz.‭ ‬Az újságban cikkek jelentek meg,‭ ‬miszerint a különböző munkaközösségek nálunk is elítélik a temesvári eseményeket.‭
De azokban a napokban már nem csak a Szabad Európa Rádió híreiből lehetett‭ ‬tájékozódni,‭ ‬a temesvári egyetemisták is hazaértek.‭ „‬Most látnád meg a várost,‭ ‬melyről néhány hete azt mondtad,‭ ‬annyira tetszik neked...‭” ‬-‭ ‬mondta egy diáklány,‭ ‬akinek bátyját az ősz folyamán látogattam meg a‭ „‬Béga parti megyeközpontban‭”‬.‭ ‬És Csíkszeredában is voltak egyetemisták. Estiben végezték az almérnökit a brassói egyetem kihelyezett tagozatán.‭ ‬Egyikük felszólította társait,‭ ‬viseljenek fekete karszalagot a temesvári áldozatok emlékére.‭ ‬Volt aki követte a felkérést,‭ ‬mások nem.‭ Düh, r‬emény,‭ ‬félelmek, bizonytalanság.
De aznap felgyorsultak az események a Traktorgyárban is.‭ ‬Megbolydult a tömeg.‭ ‬Közben a szomszéd műhelyben dolgozó‭ ‬munkatársam a román barátom irányába intett és így szólt hozzám:‭ „‬Meg van ijedve,‭ ‬hogy most mi lesz vele,‭ ‬ugye‭?“ „‬Miért lenne megijedve‭?“ ‬-‭ ‬válaszoltam kérdéssel.‭ ‬Hát ez is erről szól‭? ‬-‭ ‬gondoltam magamban.‭ ‬Valami sokkal fennköltebb változást reméltem az eseményektől és ez a beszólás volt az első kijózanító jel:‭ ‬ha lesz is változás, nem lesz teljesen átfogó,‭ ‬mert mi magunk állunk annak útjában.
Majd‭ ‬levonultunk a Tapstérre.‭ ‬Már nagyon sokan voltak ott.‭ ‬Hazaszaladtam a fényképezőgépért.‭ ‬A szomszéd rendőr rendfokozat nélküli khaki egyenruhában tért haza,‭ ‬mindenkit kitörő örömmel‭  ‬köszöntött.‭ ‬Visszamentem a főtérre.‭ Arra számítottam, a kolozsvári egyetemről éppen hazatért barátom bizonyára a Fehér Ház erkélyén lesz, a forradalmi vezetők között. Tényleg ott volt. Az ablakokból papírok szálltak a tér fele, néhányat elkapott, vizsgálta mit ír rajtuk. ‬A filmem hamar betelt,‭ ‬kivettem a tekercset és egy csíkdelnei egykori iskolatársamnak adtam át,‭ ‬arra gondolva,‭ ‬ha netán a gépet megtalálják nálam,‭ ‬esetleg elkobozzák,‭ ‬a film maradjon meg.‭ ‬Nem volt kétséges,‭ ‬nagy nap a mai,‭ ‬számomra és városom életében is,‭ ‬de még nem lehetett borítékolni,‭ ‬hogyan fog az végződni.‭ ‬Akkoriban léptem a huszonötödik életévembe.

Bács Béla János (Csíki Hírlap, 2014. december 22.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése