2017. április 14., péntek

Előttünk a múlt


Christoph Dohmen
„Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk” (Prédikátor 1, 9-10).
Év elején, nemcsak hogy erős elhatározással nézünk a jövő felé, de gyakorta össze is kötjük a kérdést, hogy vajon mit hoz a jövő, azzal a reménnyel, hogy minden vagy legalábbis némely dolog jobb lesz. A Prédikátor híres mondata, hogy „nincs semmi új a nap alatt”, látszólag ellentmond ennek az elképzelésnek, és legtöbb esetben negatív, pesszimista kijelentésként él a köztudatban. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a változatlanság, a stagnálás és az ismétlés is manapság negatív töltettel vannak felruházva. Vele ellentétben, az újat pozitívumokkal kötjük össze. Ha meg akarjuk érteni a szentírásbeli Prédikátor szavait, akkor a mi elképzeléseinket nem ruházhatjuk rá és nem vonatkoztathatjuk azokat a bibliai szövegekre. Az ókorban a régi, a már bevált, a legtöbb esetben olyan értéknek számított, amely méltó volt arra, hogy megőrizzék, miközben az újra leginkább kétkedően tekintettek.
Kijelentésének megindoklásában, a Prédikátor kitér arra, hogy gyakran tartanak bizonyos dolgokat, jelenségeket újnak. De – ezt kellene szerinte átgondolnunk – ez csak látszólag új, mert azoknak, akik valamit újnak határoznak meg, nincsen tudomásuk arról, hogy korábban az a bizonyos dolog már létezett. Ellenvetésként felhozhatnánk, hogy ő sem tudhatja, hogy valami létezett-e korábban is, vagy sem. De a Prédikátor célja nem az, hogy eleve elvessen mindent, ami új, és egy merev változatlanság mellett tegye le a voksát. A mondat, amelyben a Prédikátor a már elmúltat szembe helyezi az eljövendővel, és kijelenti, hogy a kettő megfelel egymásnak, értésünkre adja, hogy ő más alapokra helyezi az idő értelmezését.
Az idő bibliai értelmezésében a múlt előttünk van, mert ami már megtörtént, azt ismerhetjük, „láthatjuk”. A jövő azonban ismeretlen és az emberi tudás számára nem hozzáférhető. Képletesen szólva, a hátunk mögött van, ahol nincs szemünk. Mi emberek háttal haladunk az időben. Ennek okán – akárcsak az evezős – csak aszerint tájékozódhatunk a jövőt illetően, amit magunk előtt látunk, azaz a múlt segítségével. Amikor a Prédikátor az eljövendőt és a már elmúltat azonosnak tartja, annak az elképzelésnek ad hangot, miszerint a jövőre vonatkozó tájékozódási támpontjainkat a múlt megfigyeléséből tudjuk meríteni. Közvetett módon arra buzdít minket, hogy fokozott mértékben foglalkozzunk a múlttal, annak érdekében, hogy az eljövendő felkészülten találjon minket. Ha ebben az összefüggésben figyelmet szentelünk a kijelentésnek, miszerint nincs semmi új a nap alatt, akkor az megóv attól minket, hogy elvonatkoztassunk a múlt jelentőségétől, azzal a kifogással, hogy úgy is mindig új dolgok történnek, minden változáson megy át. A híres versszakok végén, melyek arra vonatkoznak, hogy mindennek megvan az maga ideje (Prédikátor 3, 1-11), a szerző újra visszatér a korábbi gondolathoz: „Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt”. Ebben az esetben azonban nem azzal folytatja gondolatmenetét, hogy nincs semmi új a nap alatt, hanem azzal, hogy ami idővel elmúlik vagy amit elfelednek, az nem veszik el, hanem Isten maga őrzi azt: „és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt” (Prédikátor 3,15).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése