2017. július 19., szerda

Magasztalja lelkem az Urat...


A délutánba hajló nap sugaraival fénybe borította a gyergyószárhegyi ferences kolostor ódon falait. Szent Péter és Pál apostolok ünnepén közelebbről és távolabbról érkezőkkel népesedett be a hajlék, zsolozsmatáborba, lelkigyakorlatra érkezett a mintegy ötven résztvevő.
Megérkeztünk, kipakoltunk. És nem csak batyuinkat, de lelki terheinket és örömeinket is magunkkal hoztuk. Valamint imaszándékainkat, amelyeket azzal a reménnyel tártunk az Úr elé e szent hegyen, hogy akik megfáradtunk, mindannyian megpihenhetünk és felüdülhetünk a kereszthordozásban.
A közös zsolozsmázások és a szüntelen zsoltározás kegyelmeinek gazdagságáról beszámolni elégtelenül metszett e sorok íróinak tolla, át kell élni azokat az élményeket ahhoz, hogy megfelelő, belső, lelki képet alkothassunk róluk, de számos sugárzó arc hirdette szavakkal és szavak nélkül is, hogy az Úr jelenlétében, felénk fordított arcának fényében örülhettünk a imaközösségben töltött időnek. Még mielőtt megkondultak volna a tábort búcsúztató harangok, már hangot adtunk óhajunknak, hogy jövőre is újra itt lehessünk.
Úgy tűnt, repülnek a nappalok és gyorsan tűnnek tova az éjszakák, miközben közös ima és visszavonultan végzett elmélkedés köti össze a hajnalt az alkonyattal, a napszentülést a virradattal, valamint azokat az együtt töltött napokat, amelyeknek áldásait sokáig éberen őrizzük még lelkünkben, miközben már elbúcsúztunk egymástól, valamint a szervező munkájukért dicséretet érdemlő barátoktól, és most már külön-külön fohászkodunk: … szívem ujjong megváltó Istenemben!
Vasárnap - katolikus hetilap (2017. július 16.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése