Szőcs Lóránt: Idegenvezetés lelki berkekben

Magammal viszlek címmel Bács Béla Jánosnak jelent meg kötete nemrégiben a kolozsvári Verbum Kiadónál. Az alkotótól már megszokhattuk, hogy általában egyszerre több művészeti ág segítségével fejezi ki magát, ezúttal is a versek és rövidprózák mellett megjelennek a szerző fotói.

  

Bács Béla János: Vonalak, színek, formák és szavak mentén próbálom megérteni a világot

A könyv ajánlóját író Elekes András publicista, teológus szerint ez a kötet nem egy egyszerű idegenvezetés földrajzi tájakon, hanem inkább a „lélek belső gyűrődéseiben” tett utazás. „A Magammal viszlek csak akkor hiteles, ha az egyszersmind beavatás is. Beavatás abba a titokba, amelynek nyomán »látom magam, / téged látlak / az égboltra simul a kép / – s mielőtt összetörne – / pillangó szárnyán fodrozik tovább / a szél-morzsolta szenvedély« (az idézet a címadó versből származik – a szerk.). Kérdés lehet az is, hogy kire/kikre vonatkozik a Magammal viszlek. A kérdés csak éppen felvillanhat, hiszen abban a pillanatban tudnunk kell, hogy a lényeges dolgok, a misztériumok, a beavatás fokozatai egyszerre nagyon személyesek és egyetemesek” – véli a kötet elemzője.

Bács Béla nem történéseket dokumentál, hanem az élményeit, tapasztalatait adja tovább, persze, ahogy ez egy alkotótól el is várható, ezeket a lényén szűri át, tehát valamit magából is hozzáad. Nemcsak az irodalmi nyelv segítségével szereti tolmácsolni érzelmeit, gondolatait, hanem vizuális eszközökkel is, vagyis a képzőművészet, illetve a fotóművészet segítségével. A kötetben megjelenő fotókat Sándor Levente, a könyv grafikai szerkesztője alakította sajátossá. Az egyik képet például a kötet végén találjuk meg leporelló formájában összetűrve, ha pedig a kötet borítóját kinyitjuk, egy négyre tagolódó nagy fotót találunk, amely a címet is illusztrálja. Bács Béla portálunknak elmondta, hogy nem a téma határozza meg a kifejezőeszközöket, hanem spontánul váltakoznak.

„Próbálom megfogalmazni azt, ami bennem megszületik egy élmény, egy tapasztalat vagy egy átélt esemény folytán. Van, amikor ezt könnyebben meg tudom tenni írásban, van, amikor a fényképezőgépem segítségével, és van, amikor úgy érzem, hogy a kollázs fejezi ki legjobban a mondanivalómat. Ezek a periódusok váltják egymást, de nem látok ebben semmi törvényszerűséget, vagyis nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy miért történik ez így...”

Másfelől ez a könyv lezár egy periódust, akárcsak az előző kötete, amely 21/9 címmel jelent meg 2004-ben a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónál. „Általában, amikor egy időszak lezárul az életemben, jelentkezni szoktam egy nagyobb kiállítással vagy egy kötettel. A 21/9 az 1998-tól 2004-ig tartó időszakra vonatkozott, a jelenlegi pedig a 2004-től a 2012-ig tartó periódust foglalja össze. Már van egy olyan írásom, amely remélem, hogy egy következő kötetben jelenhet meg, legalábbis nem kötődik a jelenlegihez. 2010-től szabadúszó vagyok, de a most megjelent írásaim túlnyomó része még az azelőtti időszakból származik” – emelte ki a szerző.

Különben érdekes az életpályája, felnőtt korában kezdte úgy érezni, hogy alkotóként kell megnyilvánuljon. A rendszerváltás előtt még villanyszerelőként, azután különböző hivatalokban dolgozott, majd elvégezte a főiskolát, és szociálpedagógus lett. Oktatott például a KALOT Egyesület és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem RK Teológia Kara által szervezett kétéves lelkigondozói képzésen, de a börtönben is. Talán a mások lelkével való foglalkozás vezette rá, hogy megnyíljon, hogy alkotó legyen, hogy bensőségesebb gondolatait, érzelmeit mások előtt is feltárja, habár voltak előzmények is.

„Az alkotási vágy csírái az iskolába vezetnek vissza, amikor egy ünnepi előadásra saját verssel készültem. Az akkori magyar szakos tanárnőm, Bálint Jolán nagyon örült, támogatott, amiben tudott. Természetesen voltak hosszabb periódusok, amikor nem írtam, aztán néha újra jelentkezett az íráskényszer.”

Hasonlóan alakult ki érdeklődése a fotózás iránt is, az első fényképezőgépét hatodikos korában vásárolta. Sokszor nem is tud elindulni a "masina" nélkül, máskor pedig hetekig elteszi a gépet.

Autodidakta módon sajátította el a képzőművészetet is, igaz, a nyolcadik osztályt művészeti iskolában fejezte be, de az alkotási vágy ezen a téren később jelentkezett. Hasonló késztetésű alkotókkal közösen hozták létre a Lépések Színekben és Formában a Művészetért Alapítványt 1999-ben. Évi rendszerességgel alkotótábort szerveznek Gyimesfelsőlokon, ahol egymástól tanulnak, de újabban meghívnak hivatásos képzőművészeket is, akiktől elleshetik a mesterséget.

Ez a három művészeti ág szorosan összefonódva határozza meg Bács Béla Jánost. „Vonalak, színek, formák és szavak mentén próbálom megérteni a világot, emberi kapcsolatokban élem meg a hétköznapokat és az ünnepeket, a magam módján formát öntök és formálódom. Olykor megsejtem, hogy titkokat takar a külső máz, és botladozó képekben próbálom megmutatni a felszín alatti morajlások ritmusát. Egymás nyomába lépnek és keretet adnak létemnek a félelem és a világra való rácsodálkozás. Gyakran mosolygok, és ritkán sírok, de emlékszem a percekre, amikor megnyilvánulásaim mosolyt vagy könnycseppet csalogattak elő embertársaim lelkéből” – vallja magáról.
(http://szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/idegenvezetes-lelki-berkekben)