2019. július 11., csütörtök

Ahogyan az Isten szól


Meghallgatni és válaszolni – ez az a forma, amelyben alapvető vallásos törekvéseinket, azaz a beteljesedett élet, a boldogság és az élet értelme iránti törekvésünket a szentírás megrajzolja.
Boldogságunk nem a boldog pillanatok átélésén nyugszik, hanem a belső békén, szívünk békéjén. Még a balszerencsék sorozata közben is, a szenvedés és a fájdalom közepette is megtalálhatjuk belső békénket, ha „meghalljuk” azok értelmét. A szentírás azáltal mutatja meg számunkra a megfelelő utat, hogy hirdeti, Isten a legnagyobb szükségben, sőt éppen ezen szükségállapot útján szól hozzánk. Amennyiben akkor teljesen megnyílok a jelen üzenetének, eljuthatok a forrásig, ahol értelmet nyer minden és felismerhetem az élet értelmét.

Christ in der Gegenwart
Részlet:
David Steindl-Rast: Oltani a lélek szomját (Den Durst der Seele stillen)
Herder, Freiburg 2019

2019. június 5., szerda

Sundays for future (Vasárnapok a jövőért)


Christ in der Gegenwart / 13/2019


Időközben több egyházi vezető, el egészen a pápáig, kifejezte szimpátiáját, és szolidaritásának adott hangot a tanulok pénteki tüntetései mellett. „Péntekek a jövőért” – ez a neve annak a mozgalomnak, amelynek támogatása érdekében a gyerekek és a fiatalok ellógnak az iskolából, hogy a klíma védelméért tüntessenek és szembesítsék a felnőtteket a ténnyel, hogy azok nem tesznek eleget, sőt, semmit sem tesznek a Föld jövőéért és ezáltal a következő nemzedékért sem. Különös az, amikor átlátható kampány célok érdekében még a politikusok is az mozgalom mellett foglalnak állást. Éppen a kormányzó politikusok és a többi törvényes döntéshozó kellene megfogalmazza és megvalósítsa a szükséges határozatokat – de ők az eltérő érdekek őserdejében és egy összetett téma mérlegelése közben gyakran kell kompromisszumokat kössenek. A szürke felelősség-etika ugyanis, nem mindig azonos a fekete-fehér elv-etikával.
Mivel a fiatalok minden csatornán dicséretben részesültek kezdeményezésükért, gondolhatnánk már egy másik jövőre is, mely legalább annyira fontos, mint az atmoszféra jövője: a hit klímájának, a remény- és az élet értelmének a klímájának a jövője. Vajon hányan aggódnak a fiatalok közül azért, hogy milyen lesz a jövő a kereszténységet illetően? Eltekintve a katolikus ifjúsági találkozóktól és a főleg evangéliumi-karizmatikus ihletettségű ifjúsági találkozóktól – a felnövekvő nemzedék soraiból ki vonul tüntetni az utcára? Pontosabban: a templomba. Mikor indul a „Péntekek a jövőért” mintájára, a „Vasárnapok a jövőért” mozgalom?
„Sundays for future”. Ez lenne aztán az innovatív kezdeményezés! Képzeljük el, ahogyan a fiatalok meglógnak szombat este a diszkóból és a vasárnap reggeli alvást is kihagyják, hogy tömegesen vonulhassanak a szentmisére. Képzeljük el, prófétai módon felismerik, hogy a keresztény hit gyakorlása milyen nagy mértékben szolgálja az életet és mennyire méltó a védelemre az egész emberiség javára. Képzeljük el, amint a lelkesedés ezen értékekért nem ismer majd határokat, bizottságok alakulnak, akik sok-sok újabb Greta Thunberg köré gyülekeznek és megvádolják az időseket, hogy azok túlságosan keveset tesznek a keresztény klíma védelméért, valamint az örömhír továbbadásáért az eljövendő nemzedékek örömének és boldogságának szolgálatában. Több millió tízéves, tizenkét éves, tizenhat éves, tizennyolc éves, továbbá fiatalabbak és idősebbek, szüleik fejükre olvassák azok hibáit, miszerint becsapták őket Istennel kapcsolatosan. És az egyházi vezetőktől reformokat követelnek az egyházi- és a hitélet területén. Ez lenne az igazi bázismozgalom, amilyent még nem látott a világ – és a különböző megnevezésű ökumené sem. „Sundays for future”! Mindez csak egy zavaros elképzelés? Miért lenne az!

2019. május 7., kedd

Reggeli fohász


Hálát adok neked Uram,
hogy újabb napra virrasztottál engem,
hogy alakíthatom környezetem és alakulhatok hozzá.
Az örökségbe kapott lángot őrzöm és táplálom,
fényénél és melegénél növekszem,
fényét, melegét társaimmal megosztom.

Majd forrásodhoz megyek.
Kilépek szerepeimből és a mindennapi játszmákból.
Egy időre megszűnik a világ szorító és taszító ereje,
körülöttem senki és semmi,
csak én és Te.

Tisztító vízsugaraid alatt állok
és amint megbocsájtottam az ellenem vétkezőknek,
úgy törli el irgalmasságod az én bűneimet.
Megszabadulok görcstől és betegségtől,
félelemtől és fájdalomtól.
A rólam lemosott por, salak és izzadság
megtalálja helyét a természetben,
én pedig ünneplőbe öltözve helyet kapok asztalodnál,
ahol magyarázod a szentírást és megtöröd a kenyeret,
mint egykor az emmauszi tanítványoknak.

Megerősödve megyek a helyemre.
Imádkozok és dolgozok,
tanulok és tanítok,
ültetek és szüretelek,
és azzal a reménnyel járom utam,
hogy minden sötétséget fény követ,
és a legmélyebb sötétség után az örök világosság ragyog fel,
ahol nevedet dicsérjük mindörökké.
„Uram segíts, az élő vizek tengerére!” Ámen!

Barabás Ferenc tárlata

Tisztelt Hölgyeim ás Uraim,
kedves tárlatlátogatók,

Szeretettel köszöntöm Önöket Barabás Ferenc békéscsabai művész csíkszeredai tárlatán, ahol 29 számítógépes grafikát láthatunk. Habár a művész szülővárosa Kaposvár, azaz Csíkszereda egyik testvérvárosa, az alkotót ennél mélyebb gyökerek kötik a Székelyföldhöz, hiszen ősei innen származtak el a történelem egy viharos szakaszában. Itt és most abban a megtiszteltetésben részesülünk, hogy a 65. születésnapja alkalmából megrendezett kiállítást, mi, e tárlaton jelenlevők láthatjuk elsőként, még a magyarországi művészetkedvelők előtt való bemutatkozást megelőzően.
Barabás Ferenc már az iskolapadban is vonzódik a képzőművészethez, így a tanulás és később a munka mellett, rajz- és képzőművészeti tanulmányokat folytat. Kezdetben jellemzően grafikákat, linómetszeteket és monotípiákat mutat be a nagyérdemű közönségnek, majd a korszerű műszaki lehetőségeket nagyon korán felismerve és felhasználva, áttér a számítógépes grafikára, mely alkotói nyelvezeten 1992 óta tevékenykedik.
Az idők folyamán hazájában és jeles külföldi intézmények vendégeként is gyarapítja tudását, fejleszti készségeit és egyre inkább beágyazódik a magyarországi szakmai és alkotói körökbe.

Jelen tárlaton – a tér adta lehetőségekhez igazodva – válogatást láthatunk munkáiból. Az alkotó néhány fontosabb sorozatából mutat be nekünk néhány elemet, melyek egymagukban is üzenettel bírnak, miközben a sorozat példányai párbeszédben állnak egymással, egyre inkább kibontva és bővítve az alapot képező mondanivalót.
A kiállított képek sorában jelentős helyet foglal el a születés témája, melyet egy sorozat keretében, több módon és különböző környezetbe ültetve mutat be nekünk az alkotó, asszociációs lehetőségekkel, az élet, mag, anyaméh, fejlődés és növekedés fogalmakkal,... és ezt a sort Önök tovább folytathatnák saját interpretációik tükrében.
A szem témában született alkotások a művész mély, személyes, belső átéléseit jelenítik meg, abból az időszakból, amikor egy képzőművész számára oly fontos feltétel, éppen a látása kerül veszélybe. A sikeres orvosi beavatkozást megelőző és az azt követő átéléseket mutatja be néhány képen, így életének azon drámai időszakát művészetében is rögzíti.
A világban felfedezhető tartalmak és értékek iránt tanúsított széleskörű érdeklődése keretében a görög kultúrához való vonzódása is megjelenik alkotásain. A kiállítás főcímét adó munkán, a „Fény és Élet” témára rezonálva mutat be egy képsorozatot, a lágy hangulatból a keményebb és a mélyebb felé mozdulva jeleníti meg a fény és az élet metamorfózisát. Szintén ezen a képén találunk a betűk révén erős utalást az alkotó szakmai hátterére is, melynek gerincét a grafikai tervezés, a könyvkiadás és a nyomdaipari szolgáltatások jelentik.

A Főnix kép, a művészet, az irodalom és általában az esztétikai értelemben vett kultúra területén sarkalatos jelentőséggel bíró születés-tündöklés-bukás folyamatának egyedi bemutatása.
A Vasarely alkotásaira utaló elemeket is tartalmazó képei a nagy művész előtti tisztelgés jelében születtek, a világhírű képzőművész munkáiból kiindulva alkotva újat.

Tisztelettel osztok meg Önökkel néhány fogalmat és fogalompárt, melyek bennem a tárlat látogatása alatt születtek meg, mely fogalomsor bővítésére Önöket meghívom: feszültség és a feszültség feloldása, ívek mozgása, sötétség és fény harca, sötétség és fény játéka, előtörő és elhaló világosság, színek párbeszéde vonalak és idomok mentén…

Közhelynek számít, ennek ellenére igaznak vélem a kijelentést: amikor egy művet annak alkotója a nagyközönség elé tár, akkor az a mű saját életet kezd el élni. Szól a szemlélőhöz, bizonyára mindegyikünkhöz más-más hangnemben, hangszínben és más-más húrt pendítve meg lelkünkben. Fokozottan érvényes ez a kijelentés azokban az esetekben, amikor az alkotásokon non-figuratív vagy messzemenően elvont tartalmak jelennek meg, amikor egy üzenet, széleskörű szabad értelmezési lehetőségbe ágyazódik. Ezen gondolat tükrében méltatóbeszédemet egy vonatkozó Reményik Sándor idézettel zárom:
Igaz: a világ tágas terein
Én mindenkié mégsem lehetek,
Hieroglifek költeményeim.
A kulcs hozzájuk: rokon szenvedés,
És rokon örömök,
tükörré, óriástükörré,
Ki ki számára sorstükörré
Csak úgy növök.”

2019. április 29., hétfő

Egy sírkő mellett

Ha körül nézünk, ismerős arcokat látunk. Van olyan, akit jobban ismerünk, van, akit csak látásból. Azonban van egy valaki, aki mindnyájunkat összeköt. Timár Károly. Mi itt vagyunk még, ő már odaát van, reményeink szerint Isten szeretetében. Összejövetelünk célja, hogy amennyiben lehet, méltó emléket állítsunk neki a gyimesfelsőloki temetőben levő sírjánál, és, ami szintén nemes feladat és talán sikerül is nekünk, hogy szíveinkben is életéhez és munkásságához méltón emlékezzünk rá. Földi évei alatt embereket összekötő ereje és képessége volt, sikerült egy bárkába hoznia a művészi ambíciókat, a tehetségek kibontakozását, csiszolását, és az ehhez szükséges anyagi feltételeket. Nyelvi és nemzeti hovatartozás fölött állt ő, és ismerte a világ azon rendjét, hogy apró lépésenként lehet színt és formát adni környezetünknek, kapcsolatainknak és így tudunk személyünkre szabott nyomot hagyni a világban. Ő már túl van a számadáson, mi még tovább próbálkozhatunk ezen örökség megvalósításában és ezt téve, mindennapi munkánk eredményeként bizonyára nem marad el az elégtétel sem, még akkor sem, ha fáradtságos, olykor veszélyekkel lehet tele az odavezető út. Miközben emlékeztem az elmúlt időkre, a lelki élet két nagyja jutott eszembe. Pilinszky János költő és Popper Péter pszichológus. Mindketten nagy ismerői voltak az emberi létnek és léleknek, segítőkészek voltak, de más és másként látták a világot és a földi életünkben rejlő lehetőségeket. A véleménykülönbséget Pilinszky így foglalta össze Poppernek, a pszichológusnak: „A valóságban – mondta Pilinszky –, az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti, pszichológusok, úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” Igen, irgalomra van szükség. Isten irgalmára és arra az irgalomra, melyet egymással szembe tanúsíthatunk, lemondva az oly könnyen nyelvünkre kerülő, gyakran jogosnak vélt ítélkezésről és megvetésről. Tisztelt emlékező közösség, kedves barátaim, metszett követ és faragott fát állítunk ma egy sírra. Idővel színe talán megkopik, a követ pedig megrepeszti a fagy. Kijavítható lesz. Azonban, ha a szívünkben megszületni vágyó szeretetnek nem adunk hangot, az pótolhatatlanul vész el. Mindegyikünk maga tudja, hogy mi az, ami elevenen él benne Karcsi üzeneteként, én azt hordozom magamban, kérve, de felkiáltó jellel: vigyázzatok egymásra! Ezekkel a gondolatokkal kívánom Karcsinak, hogy nyugalma legyen csendes, emléke áldott, magunknak pedig azt, hogy ne csak emlékezésünk legyen méltó hozzá, hanem hétköznapjainkban is jussanak eszünkbe az általa képviselt közösségformaló értékek.

2019. április 28., vasárnap

Rendhagyó tárlat


Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum
Gyimesfelsőlok, 2019. április 28.

Kedves emlékező közösség,
kedves tárlatlátogatók,
Tisztelettel köszöntöm Önöket ezen a rendkívüli tárlaton.
Egy olyan alkotó munkáit tekinthetjük most meg, csak ma, aki mindannyiunk számára valami különöset jelent. Más- és másként, de szerepet játszott életünkben. Timár Károlyra emlékezünk, itt és most képei segítségével. Ezúttal a művészi arcát emeljük magunkhoz közelebb, felelevenítjük alkotói lelkét és a munkáira jellemző szín- és formavilágot.
Egyik alapítványi kiadványunkban így fogalmaztunk annak idején: „Lépegetünk kisebb-nagyobb léptekkel, figyelemmel követve egymás ösvényeit és keresve az utat, amely személyre szabja az ecsetvonást és egyéni arcélet ad a fába faragott érzéseknek”.
Azóta sok minden megváltozott.
Ő már nem lépeget velünk együtt a földi élet útvesztői között, nem keresi velünk a jövő reménysugarát, és nem szervezi meg táborainkat: ő már egy más világ lakója. De éppen azáltal, hogy alkotott, hogy életében igyekezett grafikái, pasztell képei és festményei révén megjeleníteni lelki rezdüléseit, most lehetőségünk nyílik rá, hogy alkotásain át is felelevenítsük emlékét.
Munkái nagyon sokszínűek. A különböző alkotói időszakok folytonos változást mutató világba kalauzolnak el minket, hiszen 1973 óta nagyon sokat dolgozott, sok technikát kipróbált, folyamatosan újabb és újabb kifejező eszközöket keresett. A jelenlegi tárlat ebből a gazdag művészi hagyatékból elevenít fel számunkra néhány mozzanatot, azon képek segítségével, melyeket mi őrzünk most otthonainkban és most egy tárlat erejéig csoportba gyűjtöttük őket.
Bármilyen sokszínű is a Károly munkássága, van néhány elem, ami nagyon gyakran visszatér. Ezek közül talán a legfontosabb a misztikum megjelenítése. Ez a visszatérő misztikus elem olykor konkrétan, figurálisan is megjelenik, máskor a színek hangulata vetíti ezt felénk, vagy a fény-árnyék játékával éri el a kívánt hatást az alkotó.
Egy másik fontos összetevője Károly építőköveinek Gyimes vidékének szimbólumvilága, valamint a természetközeliség, az őselemek, az anyaság örök művészi szimbóluma, az erdők és a fák, a biztos kézzel meghúzott olykor dalba csendülő vonalak. És ha hosszas szemlélődés után úgy érezzük, hogy valamelyik kedvenc képünket nézve, mintha valóságosan is megszólalna zene, akkor az bizonyára a csángó népzene nyelvén lesz hallható, pedig a képen stilizált madarak, suhogó lombok vagy az erdők mesélő ereje jelenik meg a szemlélő előtt.
Rendkívül fontos kiemelni még egy ilyen szűkebb bemutató esetén is, hogy fontosnak tartotta átadni tudását az ifjú generációnak is. A Művészeti népiskola oktatjaként alkalma nyílt egyengetni sok sarjadzó tehetség útját és útmutatásainak gyümölcséről mindazok beszélhetnének, akik emlékeznek a vezetése alatt zajló képzőművészeti órákra. Ezen példája is mindenképp követendő napjainkban is.

A kiállított képek magukért beszélnek és, talán, egyik másik ismerős számunkra. Olyan is van a kiállított képek között, melyeket már létrejöttük során láthattunk, ahogy a kréta vonások mentén egységes egésszé növi ki magát az alkotás. Igen, egységes egésszé alakultak, miközben belső párbeszédet folyatnak a formák, a komplementer színek, a távol és a közel, a vadon és az emberek által formált település, és végig folynak szemünk előtt a vágy, a születés, az élet és az öregedés pillanatai, folyamatai.

Tisztelt jelenlevők, legyen a Károly képei előtt eltöltött idő a méltó emlékezésé, elevenedjenek fel előttünk a vele együtt töltött percek, órák, napok, és, ha a mai nap még szavakba öntjük szívünkben élő emlékét, akkor azok a szavak szóljanak Károly lelkéről, barátságáról és a képeibe öntött egyéni világáról.

2019. április 13., szombat

Mi vagyunk!


Ha a nagyszerdai bevásárlások és lótás-futás közepette, a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly téren egy kisebb sokadalmat látva feltenné a kérdést, hogy „Kik ezek?”, akkor íme a válasz: Mi vagyunk! Az a 11 csíkszeredai civil szervezet, akik adventben és nagyböjtben, "Szeretetmorzsa" címszó alatt, zeneszó és meleg tea, kalács vagy zsíros kenyér kíséretében várjuk a járókelőket, és felkérjük, hogy álljanak meg egy percre a napi teendőik között. Váltsunk néhány szót, ismerkedjünk egymással, esetleg az arra járó ismerőseinkre szánjunk néhány percet. Kölcsönösen.
Kívánjuk, hogy legyen ez a rövid találkozás apró, de nem jelentéktelen színfolt a feltámadás ünnepére való készülődésünkben. Olyan találkozássá váljon, melyben szavakat, gesztusokat ajándékozunk egymásnak, és ahonnan szívünket-lelkünket felüdítő hangulatokkal gazdagodva folytatjuk utunkat otthonainkba.
Találkozzunk nagyszerdán, április 17-én, 16 és 18 óra között!
Előre is köszönjük, hogy megtisztel minket jelenlétével!