Ha figyelmesen járjuk földi utunkat, Isten léte a legszokványosabb eseményeken is átsejlik – véli a szerző.
Ha valaki látná, miként készítjük elő feleségemmel
gyerekeinket az éjszakai pihenésre, azt gondolhatná: csupa begyakorolt
mozdulat, minden a helyén van – a fürdetéstől, a fogmosáson át, a mesemondástól
a nap dolgainak megbeszéléséig, egymással és a Jóistennel. Felületes rutinnak
tűnhet. De nem az. Ugyanis nagyon sok olyan pillanata van ezeknek a
folyamatoknak, melyek pontosan az ellenkezője a felszínességnek. Erről
szeretnék most mesélni.
Átélek egy ilyen pillanatot, amikor a kisgyerekem fogát
mosom. Most már egyedül is el tudná végezni, talán még alaposabban, mint én.
Azonban nagyon szereti, ha még mindig én teszem. Ott áll a mosdókagyló előtt,
fejét kissé hátra tartja, és rám tekint, egész pontosan a szemembe néz és én is
a szemébe nézek. Mindez nem hosszas folyamat. De ez a rövid ideig tartó
tekintet, miközben habbal tele szájjal beszélni nem tud, többet mond el, mint
számtalan szó. Tekintete köszönetet sugároz, mintha olyas valamit akarna
közölni: jó, hogy itt vagy, jelenléted boldoggá tesz, szeretlek téged. És úgy tűnik ugyanezt látja az én szememben,
ez jut el hozzá tekintetemből. Ezen tekintet közben, ebben a szem-pillantásban
a nap terhei elveszítik súlyukat és a kisebb-nagyobb véleménykülönbségek
jelentőségüket veszítik. A napi stressz feledésbe merül. Ez a szem-pillantás
változtatásokra képes: vigasztal, felszabadít és tovább segít utunkon egy nehéz
nap után.
A szív mélyére irányuló tekintet, mellyel megajándékozzuk
egymást, gyöngéd biztonságot nyújt számomra. Azért is, mert arra emlékeztet
engem, hogy van Valaki, aki figyel rám, Valaki, akit a régiek jelképesen
gyakran egy szemmel ábrázoltak.
Kívánhatok ma Önöknek is egy ilyen szem-pillantást?
CHRIST
IN DER GEGENWART 2024/12 - Krisztus világa 2024/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése