Gaudete!

„Gaudete”, csendül fel a templomokban már most a sötétben, amikor a várva várt fény még messze van.

Örüljetek!

Miért is, kérdezhetjük, de ugyanakkor megpróbáljuk befogadni a felkínált támaszt. És feltesszük magunknak a kérdést: sikerül-e rövid időre megmaradnunk a megelőlegezett öröm hangulatában? És, hogy honnan meríthetjük a kitartáshoz a szükséges reményt?

Talán a rutinos váltakozások felismeréséből? Az árnyékot fény követi és a lesújtottságot felszabadulás, újra és újra?

Vagy másfajta ez a bizalom, amely itt és most bennünk fakad? Olyan, amely hiteles visszhangra talál bennünk?

A virágokat formájukban, színükben és mulandóságukban figyeljük meg, az élet lehetőségeit pedig, a folyamatos változásokkal együtt, tudatosan éljük meg. És íme, ebben a rövid köztes időben megerősödik bennünk a hit, amely támaszt nyújt és irányt mutat.

Még a sötétségben is, amely még előttünk áll.

Ez épp elegendő ok a Gaudete-re!