Pára
emelkedik a magasba és megnyitja az utat a felsejlő fénynek. A köveknek ütköző
vízcseppek pajkosan sziporkáznak és magukkal rántják a csendet, amint visszazuhannak
a mélybe. Semmi sem változott: van munka és ünnep, és érintés, mely olykor
simogat, máskor megsebez. De már semmi sem lesz a régi: a munka értelmet nyer,
az ünnep méltóságot ad, az érintés ajándék, a seb gyógyul.
Örök jelenre ébredünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése