Régi és új(évi) kívánságok

Van az a feltűnés nélkül tovatűnő pillanat alvás és ébrenlét határán, amikor lassan kibontakoznak gondolataink és betöltenek érzéseink. Közben körvonalazódnak feladataink, azok is, melyekhez előreláthatólag kihívások és megpróbáltatások kötődnek, azok is, melyek sikerrel, beteljesedéssel kecsegtetnek. Legyen ez a pillanat a reményé, miszerint lépteink és szavaink értelmet nyernek, és semmikép sem lesznek hiábavalók, ha azokat az isteni szándéknak megfelelően és hiteles döntéseink fényében visszük véghez, igen, még akkor sem lesznek fölöslegesek, ha emberi mértékkel mérve nem teremnek babért vagy töredékesek maradnak.

És van a csendnek az a másik ideje, az éjszaka kapujában, a számadáskor, miután már behunytuk szemünket, de még nem hagytuk el a tudatosság kikötőjét. Legyen ez a pillanat a háláé: a napunkért, a találkozásokért, az adott és kapott ajándékokért, az élet egyszerű, de nagyszerű örömeiért. És a botlásokért is, a kudarcokért, a megélt fájdalmakért. Ezekért is lehetünk hálásak, mert a hála másabb, mint a köszönet. Egy pohár vizet vagy egy jó szót megköszönünk, hálásak a szeretetért és az életért vagyunk. Hálánk azon a talajon áll, ahol helyet kap minden, amit elfogadunk Isten kezéből, az is, ami növekedésünket szolgálja, az is, ami szenvedést okoz, ha azzal a bizakodással vesszük át Tőle ajándékait, miszerint azok részei az üdvösségünk felé vezető útnak.

Élet a remény és a hála csendjében.