Valami éppen most kezdődik…

 

De vajon mi? Az egyházi év elkezdődött már egy hónapja – ezt hallottuk a templomban – az új tanév ugye már szeptemberben, a vakáció és a pihenőszabadság majd csak a nyáron veszi kezdetét. Akkor mi kezdődik most, ami igazán lényeges? – tanakodott Áron és Anna figyelve a szilveszteri sürgés-forgást, de sehogy sem jutottak dűlőre. Ekkor elhatározták, hogy megkérdezik nagytatát, ő mindent tud, bizonyára ezt is.

„Nagytata – szólították – olyan nagy felhajtás van mindig az év végén, év elején, de éppen azon tusakodunk Annácskával, hogy nem is kezdődik semmi lényeges. Csak annyi, hogy ezentúl eggyel nagyobb évszámot írunk a füzetünkbe.”

„Nem. Nem kezdődik semmi különös”, – hangzott el a válasz.

És, habár nagytata éppen megerősítette azt, amit ők is gondoltak, mégsem voltak megelégedve a válasszal.

„De, hát valami fontosnak kezdődnie kell, hiszen mindenki rohangál, készülődik valamire!” – hangzott el a gyerekek ellenvetése.

„Hát igen, valaminek kezdődnie kell, minden jel arra utal”, – válaszolt az idős és úgy tett, mintha nem is igazán figyelne, csak végezné munkáját.

Ezt most már végképp nem értették a gyerekek. Néztek egymásra, és nagytatára, nem hagyta nyugodni őket a rejtély.

„Nagytata, akkor most kezdődik valami nagyon fontos, vagy nem?”

Most már bizonyosságra vártak! Az öreg úr nem válaszolt azonnal, leült a kisszékre, szemükbe nézett, vállukra tette azt a csodálatos kezét – melyik, ha arra volt szükség erősen tartotta a gyeplőt, ha pedig annak volt az ideje gyöngéden tudott simogatni – alig észrevehetően elmosolyodott, és így szólt: „Hogy valami jelentős kezdődik most, vagy csak az évszámok változnak a füzetjeitekben, az rajtatok is múlik. Amikor az óra mutatója áthalad az egyik évről a másikra, akkor vegyetek egy mély levegőt és határozzátok el magatokban, mi az, ami ebben az évben fontos lesz számotokra. Például, hogy nem lankadtok abban, hogy egyre jobban megismerjétek a világot a tanulás által, hogy segítetek egymásnak feladataitok elvégzésében, hogy csupán a lustaság miatt nem maradnak el az esti hálaadások, és még ki tudja mi minden lapul fejetekben és szívetekben. Ezektől lesz fontos ez az év és mindegyik elkövetkező.”

Anna és Áron még egy ideig csendben maradtak és tekintetükkel követték a szobából kilépő nagytatát. Majd mosollyal az arcukon vonultak be szobájukba, és mint akik szó nélkül is megértik egymást, előkészítették ünneplő ruháikat. Rendkívüli nap következett és most már tudták azt is, hogy mitől lesz különleges.