Praliné

 

A fiatal anyuka, négytagú családjának ügyes-bajos dolgait és a bevásárló kocsit is maga előtt tolva, kissé elrévedt az áruház egyik polca előtt. Most éppen édesapjára gondolt, aki egy súlyosabb betegség után lábadozott. A néhány pillanatig tartó merengést kislánya szakította félbe: Anyuka, ezt vigyük tatának, hogy gyógyuljon meg! Egy doboz pralinét nyújtott feléje. Miközben az édességet átvette és gondosan a korábban kiválasztott termékek mellé helyezte, érezte, hogy kislánya szavai a szíve mélyéig hatnak. Az a ritka és gyöngéd érzés öntötte el, amely minden átmenet nélkül, tisztán és teljes mértékben talál helyet az ember lelkében, habár, ha le kellene írni, ha meg kellene magyarázni, csakis hosszú mondatok segítségével lehetne, és persze, akkor is csak töredékesen: gyökér, szár és gyümölcs; múlt, jelen és jövő; gond, öröm és remény, egyszerre kavarogtak benne.

Kissé később, amikor már a nagyszülőkhöz értek, és kezdtek kipakolni, a kislány örömrivalgás közepett rohant be tata szobájába, a pralinét kezében tartva: Tata, ni csak mit hoztam, ettől meggyógyulsz! Az édeséget átadta, finoman odabújt nagytatájához, majd pár pillanatnyi pihegő csend után így szólt: Tata, rajzolsz nekem elefántot? Persze, volt a válasz, és egy kéznél levő lapra, lassan, óvatosan, mintha varázsolna, rajzolni kezdett. Elérzékenyült. Egyre fátyolosabb szemmel húzta a vonalakat, miközben a kis unoka ujjongó örömmel, tapsikolva követte mozdulatait és a kiteljesedő ábrát. Anyuka az ajtóból követte őket, szemében örömkönnyek csillogtak. A hasonló bensőséges jeleneteket szívének csendes rejtekén őrizte, és várta, hogy férjével is megoszthassa majd otthon friss élményeit. Mérhetetlen hálát érzett az élet ajándékaiért.

Egy pillanatra megállni látszott az idő, éltető és gyógyító szeretet áradt a lelkekben, feltartóztathatatlanul, halálfélelmet legyőző erővel.